Mi maradt a vas után?

2019.10.21 / M RIPORT/ 29'36"

Ez a város falu – hangzik el gyakran a Hargita megyei Szentegyháza kapcsán, pedig immár 51 esztendő telt el hivatalos várossá nyilvánítása óta. 1968-ban nagymúltú vasüzemének köszönhetően „léptették elő” várossá, de hol tart ma, a vasgyár nélkül?

Szigetek – Bartis Attila fotókiállítása

2019.10.15 / M RIPORT/ 10'00"

A leginkább íróként ismert Bartis Attila fotóművészként is bemutatkozott a bukaresti közönségnek. A Szigeteken című tárlatát a Szépművészeti Múzeumban nyitották meg, ahol a Balassi Intézet szervezésében immár második alkalommal láthat a közönség kortárs magyar fotográfiai kiállítást.

28. RMKT Vándorgyűlés Csíkszeredában

2019.10.14 / M RIPORT/ 18'10"

A jövőképesség többek között arról szól, hogy elhisszük-e, hogy birtokosai vagyunk a sorsunknak – hangzott el Csíkszeredában a Romániai Magyar Közgazdász Társaság vándorgyűlésének záróelőadásán.

Mattis-Teutsch János - avantgárd és konstruktív realizmus

2019.10.08 / M RIPORT/ 09'59"

A brassói képzőművész kései időszakában készült festményeinek egy részét láthatta a bukaresti közönség azon a kiállításon amelynek fő célja a nemzetközileg jól ismert, az erdélyi avantgárdot aktívan képviselő Mattis -Teutsch János munkásságának elismerése.

XIV. Csángó túrós puliszka fesztivál

2019.10.08 / M RIPORT/ 19'49"

Szerkesztőségünk kiemelt médiapartnerként hatodik alkalommal vett részt az augusztusi Túrós Puliszka Fesztiválon. A versenyen a Magyar Adás csapata is részt vett.

Giuseppe Verdi: A lombardok

2019.10.01 / M RIPORT / 15'13"

Nem kevesebb, mint egy tucat azoknak a Verdi-operáknak a száma, amelyeket az országban a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be elsőként – 1851-től kezdődőleg. A 2019/20-as évad nyitásaként a nagy olasz zeneszerző negyedik zenedrámája, "A lombardok az első keresztes hadjáratban"; neves vendégszólisták tolmácsolásában és a Bécsben élő Némedi Csaba rendezésében került a publikum elé.

Lovasterápia

2019.09.30 / M RIPORT / 19'19"

A gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány lovasterápiával segít a tanulási nehézséggel küzdő, vagy fogyatékkal élő gyermekeken. Tavasztól őszig tartanak a foglalkozások, de gyakran az időjárás szeszélyeinek kell alávetni a programot.

Hetvenöt éve történt Gyantán

2019.09.30 / M RIPORT / 19'19"

Van Bihar megyében egy nagy titkokat rejtegető falu, ahol alig két évtizede emlékeznek meg egy emberöltőnyi idővel ezelőtt történt rémséges eseményről. A gyilkosok már meghaltak, maradt a gyantai emberek gyásza, akár otthon, vagy bármerre a nagyvilágban. Nekik mostanra már megadatott, hogy évente megemlékezzenek az ártatlan kivégzettekről.

Művésztelep Mezőmadarason

2019.09.24 / M RIPORT / 37'57"

A mezőségi kis faluban, Mezőmadarason, Czirjék Lajos festőművész 2002 óta szervez képzőművészeti alkotótáborokat hazai és külföldi alkotók számára. Riportunkban az alkotói munka mellett bemutatásra kerül a művészek és Madaras közti kapcsolat.

Az 50 éves Magyaradás a 10. Kolozsvári Magyar Filmnapokon

2019.09.03 / M RIPORT / 42'20"

2019 a Magyaradás ünnepi éve. A Csíkszeredai régizene fesztivál és a Tusványosi Szabadegyetem után, a Kolozsvári Magyar Filmnapokon is jelen voltunk. A Magyaradásnak szánt délutánon levetítettünk olyan Kolozsvárhoz köthető alkotásokat, melyek filmtörténeti ritkaságok, archívumunk féltett kincsei.

Kilakoltatás előtt, félelemben

2019.08.13 / M RIPORT / 13'21"

Marosvásárhelyen, a Rozmaring utcai szociális otthon lakói két hetet kaptak a kiköltözésre. Az önkormányzat ugyanis felújítaná az épületet. A határidő lejárt, nem tudni, hogy elkezdődik-e nemsokára a kilakoltatás vagy sem, csak az biztos, hogy a rászorulóknak nincs, ahová menniük.

Kultúrcsűr a Tejbányában

2019.08.12 / M RIPORT / 14'50"

Tavaly nyáron filmeztünk a gyergyóújfalusi „Tejbányában”, így hívja ugyanis portáját Bányász József, aki több évtizedes Caritas segélyszervezeti vezetői tevékenység után falusi gyökereihez tért vissza, szarvasmarha tenyésztéssel és kézműves sajtok készítésével tartja el családját.

Régizene Fesztivál Csíkszeredában - 2019

2019.08.05 / M RIPORT / 40'07"

A Kájoni János 390 emlékév tiszteletére a Csíkszeredai Régizene Fesztivál keretében idén számos olyan zenemű szólalt meg a patinás helyszíneken, amelyet a 17. századi tudós ferences szerzetes jegyzett fel a róla elnevezett Kájoni-kódexben, vagy az általa létesített Székelyföld első nyomdájában elsőként nyomtatott Cantionale Catholicum énekeskönyvében.

Tusványos 30

2019.08.05 / M RIPORT / 29'43"

Idén harmincadik alkalommal szervezték meg Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, amelyet mindegyszerűen Tusványosként emlegetünk.

Orbán Viktor Tusványoson – harmincadjára

2019.07.29 / M RIPORT / 10'36"

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az illiberális demokrácia megvalósításának lehetőségeit fejtegette a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Mint mondotta, feladatának tekinti pozitív értelmet adni az alapvetően negatívnak hangzó illiberális szónak.