Beszélgetések az autonómiáról
2018.03.12 / KÉPZELT KÁVÉHÁZ / 62'02"
Az erdélyi magyarság autonómiaigényét először megszövegező Kolozsvári Nyilatkozat óta több, mint 25 év telt el.
A Gyulafehérvári Nyilatkozat elfogadásának centenáriumi évében vajon mekkora reményünk lehet, hogy a román politikum nyit az autonómiatörekvésekről szóló racionális párbeszéd irá?
Autonómiát! Ezt skandálták idén, március 10-én is a marosvásárhelyi felvonulás résztvevői.
A Képzelt kávéház vendégei - természetesen nem véletlenül - éppen az autonómiáról beszélgetnek, nem megkerülve pár olyan kérdést is, amelyben vita zajlik a politikai szereplők között.
Milyen nemzetközi fogadtatása lelhet a székelyföldi önrendelkezés igényének kinyilvánítása? Vajon az autonómia a belpolitikai széljárás függvénye, vagy elvárható egy nemzetközi támogatás, de legalább odafigyelés? A műsor két része itt egyben nézhető meg.
Operatőr: Kötő Zsolt, Miholcsa Gyula, Tárkányi János, Hermann Endre, Sánta Ádám
Vágó: Bán József
Szerkesztő-producer: B. Nagy Veronika
Fordította: Lică Hajnal, Szakáts Zoltán